-
Tanárok
BartoDinaCynthiaBalázsZsófiInstruktorokBARTO
Táncos pályafutásomat 1993-ban kezdtem el, a társastáncok világában – hosszú és sikerekkel teli versenyzői éveimnek az egyetemi tanulmányaim elkezdése vetett véget. A tánc az életem részévé vált már kiskorom óta, ebben a világban töltöttem minden szabadidőmet, találtam meg baráti körömet, éltem át kellemes és szomorú pillanatokat egyaránt.A salsát itthon ismertem meg, így 2004-ben kubai salsa tanfolyammal kezdtem ezt a táncstílust – mihelyst megismerkedtem a salsa Los Angeles-i irányzatának nevezett stílusával, minden erőmet ennek elsajátítására szenteltem. A stílus elsajátításában a világ legjobb tanárai (többek között F. Vazquez, Supermario, L. Vazquez, A. Espinoza, Edie “The Salsa Freak”, Susana Montero, Melissa Fernandez) segítettek, s természetesen segítenek továbbra is. Legfőbb célomnak a – világszerte legnépszerűbb – Salsa Los Angeles Style hazai bázisának növelését tekintem. Tánciskolánkban nagy hangsúlyt fektetünk tánctudásunk folyamatos fejlesztésére, hiszen a tánc maga az élet: holtig lehet tanulni. s tanárként ez sokkal több puszta lehetőségnél, ez a szakmai hitelességet megalapozó kötelezettség.
2007-től számos külföldi salsa fesztivál meghívott tanára ill. fellépője voltam. A külföldön elért sikert hazahozva, szeretném Magyarországot a salsa világtérképén erőteljesebben szerepeltetni. A salsa egységének megteremtése, és a minőségi-igényes táncoktatás hosszú távú biztosítása érdekében a Magyar Salsa Egyesület alapítótagjaként, annak alelnöki tisztségét látom el 2008 óta.
A Palladium Salsa vezetőjeként, óráimon a magabiztos tánctudás átadása mellett a jó hangulat biztosítását tartom elsődleges szempontnak: aktív kikapcsolódást a hétköznapok hajszájából – szenvedélyem a szórakoztatás!
DINA
…elengedni mindent és szállni…
…figyelni…megélni…és játszani…
…átadni…megőrülni…visszafogni…együtt rezegni…
…érezni…érteni…érinteni…és főleg nagyon élvezni…
Gyerekkorom óta vonz a zene és a tánc. Sok stílust próbáltam (persze különböző szinteken): a klasszikus balettől a modern és kortárs táncokig (+ showtánc, jazz, néptánc, hip-hop, társastánc, stb), sok tanár és barát tanított; inspirált és segített abban, hogy közelebb jussak a zenéhez, az emberi testhez és magamhoz.
A SALSA-val kb. 5 éve találkoztam, azóta tanulom, táncolom, imádom… Az egyik legjobb szórakozásnak és gyógymódnak tartom, minden testi-leki bajokra.
Még szerencse, hogy vény nélkül is kapható. A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezz bátran.:)
Cynthia
1977-ben Budapesten születtem, három éves korom óta táncolok.
Pályafutásom 1980-ban Ullmann Mónika nagymamájánál Igaz Lucy táncművésznél kezdődött, ahol először járni tanultunk és lépésről lépésre fejlődtünk a tánc különböző stílusaiban, mint a jazz, balett, sztepp, akrobatika és show tánc. Ma is szeretettel gondolok vissza erre a 10 évre, hisz egy csodálatos nőtől tanulhattam meg a tánc alapjait.
1991-ben hirtelen felindulásból belemerültem a társastánc világába. A Harmónia táncegyesületben Székely Attila vezetésével sajátítottam el a standard és latin táncokat, a keringőtől egészen a szambáig. Versenyeken indultam, de megfelelő fiúpartner hiányában áteveztem egy következő stílusba.
1994-ben Zoltán Erika tánciskolájában Kátai Robi tanítványa voltam, ahol megjárva kemény munkával a szamárlétrát tanárként is dolgoztam. Itt a modern tánc, hip-hop stílust tanultam meg. Pár év után utunk különvált és az utána következő 7 évben saját tánciskolát vezettem és voltam egy pop csapat tagja is.
2000-2003-ig a sok tévés szereplésem mellett a Nemzeti Színházban is dolgoztam.
2005 és 2007 között Londonban éltem ahol sok neves táncstúdióban megfordultam és különböző, számomra ismeretlen táncstílusokat is kipróbáltam, illetve a már meglévőket fejlesztettem. Többek között Madonna, NSYNC és Justin Timberlake koreográfusaitól is tanultam.
Itt szerettem bele a salsába és ötvöztem az eddig tanultakkal. Így született meg a dinamikus,szexi salsa hip-hop.
Balázs
Mindig is lenyűgözött a páros tánc, annak ellenére, hogy nagyon sokáig ódzkodtam tőle. Sokáig rejtély maradt előttem, hogy hogyan tudnak a táncosok annyi koreográfiát megtanulni, hogy amikor zenére táncolnak, az úgy fest, mintha ott helyben a zenére komponálnák a lépéseket. 2000-ben tettem meg az első lépéseket ezen rejtély felderítésének irányába. Benkő Zsófia tánciskolájában fogtam hozzá az alap lépések elsajátításához, és ehhez legelső táncpartnerem, később versenyző-párom Versics Réka is sokat tett hozzá. Az FMH-t követte még jó pár tánciskola, míg végül 2005 nyarán rájöttem, hogy komolyabban szeretném csinálni a táncot. Azon a nyáron el is kezdtünk Rékával versenyre készülődni. Az év folyamán sok versenyen indultunk, és megannyi fellépésen vettünk részt.
Ugyanezen év szeptemberben elkezdődött a főiskola, ahol is a Gólyabálon egy ruedát táncolt az évfolyamunk. Ekkor kezdtem el salsázni, és minden este edzés után a bulikban találtam magamat. Magával ragadott az élmény, hogy minden alkalommal újabb és újabb figurát fedezhetek fel és legfőképpen az, hogy rájöttem nincsen arra szükségem, hogy rengeteg koreográfiát tanuljak meg. Elkezdtem a zenére figyelni és a mozdulatok egyre jobban összhangba kerültek a zenével. A figurákat mindig tovább gondoltam és darabjaira szedtem, hogy aztán újakat hozzak létre, úgy ahogy a zene diktálja. Így vált élő párbeszéddé a tánc a zenével és a partneremmel.
2007-ben a Floridában töltöttem egy évet, ahol teljesült két álmom is: táncot tanítottam egy stúdióban és részt vettem az Orlandoban megrendezett Salsa Kongresszuson. Az Államokban töltött egy év során, főleg ottani partnerem révén megismerkedtem a vonalas, Los Angeles-i stílussal. Már kint megfogalmazódott benne a vágy, hogy szeretnék itthon egy olyan csapat tagja lenni, ahol a vonalas irány is teret kap. Ezért örültem, hogy Barto és Beige szárnyai alatt taníthattam, most pedig Barto csapatával, a Palladium Salsa-val folytathatom a táncoktatást.
Célom, hogy minél több embernek meg tudjam mutatni a páros táncban rejlő örömöket és szépséget.
Tanítási nyelv: magyar, angol
Zsófi
Rögös úton kerültem a hobbisport mellett a karibi táncok közelébe és kezdtem el hobbiszerűen táncolni. Viszont amikor belevágtam annál nagyobb intenzitással veselkedtem neki: ahogy sokunknál, nálam is általános volt a heti 4-5 csoportos és magánóra, és a heti 5 buli. Teljesen magával ragadott az a hangulat, amit ez a tánc ad. Nem lehetett levakarni a parkettről. Több iskola és magántanár óráiba belekóstoltam, ahol csiszolódott a technikám, de arról ami ennek a táncnak a lényege: a spontaneitásról, arról, hogy a tánc nyelvén hogyan tud két ember beszélgetni, a bulikban tanultam a legtöbbet. Hiszen nincs két egyforma partner, nincs két egyforma zene, és nincs két egyforma tánc.
Számomra a tanítás azt jelenti, hogy másoknak is átadhatom azt a felszabadultságot, örömet és rengeteg érzelmet amit a salsa adhat.
Találkozzunk a parketten!





